2014. június 2., hétfő

Gondolattérképek újratöltve

Képzeljétek, egyetemi szakirodalom lettem! Pontosabban nem én, hanem a blog, de hát a kettő közötti különbség voltaképpen inkább csak formai. Nem kell semmi extra dologra számítani, inkább csak arról lehet szó, hogy még mindig elég kevés szakirodalom érhető el ingyenesen és online a tanulási technikákról. Így jutott eszembe az, hogy már egy ideje tervezgetek egy újabb bejegyzést a gondolattérképekről.

Az előző bejegyzésben főként az online formában merültünk el, most azonban a jó öreg papír alapút szeretném népszerűsíteni.

Azt hinnénk, hogy gondolattérképeket rajzolni egyszerű dolog, pedig az igazság az, hogy kevesen vannak azok, akik valóban ismerik azokat a legegyszerűbb szabályokat, amelyek betartásával valóban hasznos térképeket tudnak rajzolni.

A gondolattérkép készítésének 7 szabálya

1. Legyen organikus!
Ez azt jelenti, hogy ha módod van rá, kerüld az egyenes vonalakat, a szabályos kört. Helyette legyen girbegurba, kacskaringós. Akkor csináltad igazán jól, ha a térképed leginkább egy idegsejtre hasonlít a végén.

2. Egy szó egy vonalon.
Tudom, hogy nagy a kísértés, de akkor sem szabad egy szónál többet írni egy vonalra. Ennek több oka is van. Egyrészt a gondolattérkép nem arra való, hogy minden apró részletet kijegyzetelj egy szövegből, sokkal inkább arra, hogy kulcsszavakkal segítse a memóriádat. Másrészt a szöveggel túlzsúfolt gondolattérkép pont a lényegét veszíti el.

3. A szó hossza legyen azonos az ág hosszával!
Ennek praktikus okai vannak: ne legyen sok üres, használatlan tér a papíron. Ha ezt a szabályt betartod, akkor lényegesen gyorsabban tudsz navigálni a térképeden, átláthatóvá válik, így te is gyorsabban tudsz tanulni.

4. Használj színeket!
Az a legjobb, ha minden ág más színű. Ez azt jelenti, hogy gondolattérképezés közben legyen nálad színes ceruza, esteleg filctoll, nekem főként a ceruza tűnt igazán hasznosnak. Túl azon, hogy esztétikusabb lesz az eredmény, az agyunk is jobban kedveli a színes dolgokat, mint az egyszínűeket. Azaz azt kell észrevenned, hogy egy színes térképről könnyebben, nagyobb kedvvel tanulsz.

5. Használj képeket!
Ez nem azt jelenti, hogy csak az vágjon bele gondolattérképek készítésébe, aki képes egy Mona Lisát odarittyenteni, bőven elég, ha olykor szavak helyett valami kis piktogrammot rajzolsz, esetleg pálcika embereket. Lássuk be, ez nem egy akkora kihívás, viszont ezzel ismét érdekesebbé tehetjük a térképet magunk számára, ennek következményeit pedig már boncolgattam.

6. Jelezd a fontosságot!
Érdemes csökkenteni a betűméretet a szerint, hogy mennyire esik közel az adott szó a központi fogalomhoz. Azt szokták javasolni, hogy a közvetlenül kapcsolódó fogalmakat érdemes csupa nagybetűvel írni, és csökkenteni a szavak méretét, csupa kisbetűket használni az ágak vége felé haladva.

7. A 7-es szabály
A 7 egy fontos szám a gondolattérképek életében, és ennek oka van. A hetet agyunk könnyen kezeli, tudod, a rövidtávú memória kapacitása is 7 pluszminusz 2 elem. A 7-es szabály azt mondja, ne legyen hétnél több ágad a térképen, azokon se legyen hétnél több elágazás, és - na most fogsz meglepődni - hétnél több szintet se használj, ami azt jelenti, hogy egy ágon az első és utolsó szó között ne legyen hétnél több a lépések száma.

És hogy lásd, mire gondolok, megosztok egy olyan térképet, amit én készítettem az emelt matek érettségi szóbelijére készülve. (Most pénteken lesz, drukkoljatok!)


Néhány tanulság:
1. A színek tényleg jót tesznek a térképnek, ráadásul valóban azt figyeltem meg magamon, hogy növelte a motivációmat.

2. Amit nem tudtam egy-egy szóval kifejezni, azt ilyen keretes írásba foglalva azért rátettem a térképre, így ez is ott van, ha tanulnom kell.

3. Nehéz szép, girbegurba ágat rajzolni.

4. Érdemes rajzolni képeket, piktogramokat. Nekem sikerült rajzolás közben teljesen elfelejtenem, hogy most éppen matematikát tanulok.

5. A térkép készítése előtt egyszer átfutottam a fejezetet, aztán még egyszer elolvastam, ekkor azonban már alá is húztam azokat a kulcsszavakat, amelyeket a térképen is feltűntetni szerettem volna. Harmadik lépésben álltam neki a térképnek.

6. Az idő előre haladtával egyre gyorsabban végeztem vele, de szerintem így is egy fejezet az első olvasástól a rajzolás befejezéséig kb. 35-45 percet vett igénybe. Ez csak tipp, mert nem mértem stopperrel az időt.

Hasznos oldalak
UsingMindmaps
http://www.usingmindmaps.com/how-to-mind-map-in-seven-steps.html

MindmapTutor
http://www.mindmaptutor.com/2009/02/mind-map-principles/

Mindmaps about mindmapping
http://www.mind-mapping.co.uk/mind-maps-examples/about-mind-maps.htm