2012. október 31., szerda

Miért érdemes a tanulással magával foglalkozni?

Igazából ez az a kérdés, amit sosem válaszoltam meg nektek. Pedig a válasz korántsem annyira egyértelmű, mint azt én gondolnám.

A kérdés megválaszolásához hadd indítsak egy kicsit messzebbről! Van egy csodálatos alapítvány, az Igazgyöngy Alapítvány Berettyóújfalun. Ők az ország egyik legszegényebb térségében folytatnak művészeti nevelést (és még sok ezer mindent). Az kezeik közül kikerült gyerek elképesztő képeket festenek. Vajon miért? Talán Berettyóújfalu és környékén volna valami a vízben? Nem hiszem, egyszerűen a gyerekeket megtanítják rajzolni. Bánni a festékkel és az ecsettel. Egy gyerek sem lesz tehetségesebb a művészeti oktatás hatására, de fejlődhet abban, ahogyan a fejében megjelenő képet megalkotja.
Forrás: igazgyongy-alapitvany.hu

Kevesen vitáznának velem abban, hogy a tehetségünkön, vagy éppen a tehetségtelenségünkön nem tudunk változtatni. Azonban Edison mondta azt egyszer, és most minden tudományos igényességet nélkülözve elhihetjük neki, hogy a zseni 1% ötlet, 99% megvalósítás.

Tehát az, hogy mennyire leszünk sikeresek, nem feltétlenül azon múlik, mennyire vagyunk tehetségesek, miyen területen születtünk zseninek vagy éppen középszerűnek, hanem sokkal inkább attól függ, képesek vagyunk-e és ha igen, akkor hogyan, az ötleteink, a terveink megvalósítására.

Hogyan érvényes mindez a tanulásra? Vannak emberek, akiknek maguktól megy a tanulás, mintha egész életükben erre trenírozták volna őket. Ők lesznek egy-egy osztály ékkövei, aztán persze, hogy az ún. ÉLETBEN mennyire állják meg a helyüket, már egy másik kérdés.

De mi van azokkal, akik nem születnek az évszázad tehetségének? Az ő teljesítményük, akár csak a berettyóújfalusi gyereké, attól függ, megtanulnak-e tanulni. Pontosabban milyen eszközök, tervek, stratégiák állnak a rendelkezésükre ahhoz, hogy felkészüljenek egy dolgozatra vagy feleletre. 

Nyílván érthető, hogy aki tudja, hogyan lehet évszámokat könnyen és gyorsan megtanulni, hogyan lehet jól megtervezni és meglakotni egy fogalmazást, hogyan tanuljon a könyvből, sokkal jobban tanul és jobb eredménnyel, mint azok, akik "csak" nekiállnak a feladatoknak és lesz ahogyan lesz. Cardelle Elavar amerikai kutató tanulási technikákat és stratégiákat kezdett el tanítani kísérletképpen egy iskolában. Azt tapasztalta, hogy a tanulók teljesítménye átlagosan 295%-kal növekedett (a gyengébben teljesítőké valamivel nagyobb mértékben). Mintegy mellékhatásként továbbá arról számolt be, hogy nemcsak a teljesítményük, hanem a tanulási motivációjuk is megnőtt. Képzeld el, milyen lehet nemcsak jól tanulni, hanem szeretni is tanulni!

Ez adta voltaképpen a SpeckoPed ötletét. Mert azt látom, hogy nem tudunk tanulni, épp ezért nem is szeretünk. Nem tudjuk mihez hogyan fogjunk hozzá, rég odaveszett az a bizonyos "józan paraszti ész". A legtöbb suliban, ahol van tanulás technika, általában a felsőbb osztályoknak tanítják, mondjuk 12-ben. Persze akkor is fontos, de igazán ezzel kellene kezdeni, nem? Azzal, hogy mielőtt bármit is tanítanánk, megmutatjuk, hogyan kell tanulni!

Mert végső soron az volna az iskola lényege, hogy ott a diákok tanuljanak, nem pedig az, hogy a tanárok tanítsanak. Mégis a hangsúly az utóbbin van.

2012. október 29., hétfő

Csillagok, csillagok

Ma reggel a kávém és egy nagy halom zsepi mellett üldögélve (a hétvégén ugyanis sikerült iszonyatosan megfáznom) eszembe jutott, hogy mennyire szerettem gyerekkoromban a csillagászatot. Egy időben még csillagász is szerettem volna lenni, a kedvemet akkor vették el, amikor kiderült, hogy ahhoz rengeteg matek és fizika kell. A gyerekkori rajongásból annyi megmaradt, hogy még most is szeretem a csillagos eget bámulni, és ha nagyon megerőltetem magam, akkor nyáron megtalálom az Orion csillagképet.

Viszont találtam egy helyes mobil alkalmazást, egy igazi zsebplanetáriumot. Az átlagos értékelést 4,2 ami egészen jó eredménynek számít. Sok mindent tud a kicsike, pölö megnézhetjük az eget a fölgkerekség - ésezt most értsd szó szerint - bármely pontjáról, akár a déli sarkról is. GPS-szel összekötve megkeresi a tartózkodási helyünket és megmutatja, mit látunk, azaz pontosabban merre mi van az égen. (El tudod képzelni, milyen hasznos ez egy szép nyári esti randin, szerintem a csajok többsége elolvad az olyan pasikért, akik ismerik a csillagképeket).

Az alkalmazás egyetlen szépséghibája, hogy fizetős, 700 forint (ennyi mondjuk belefér egy átlagos randi költségvetésbe).
 De találtam hozzá hasonlatosat ingyenesen, szinte ugyan ezeket tudja.


2012. október 25., csütörtök

Hogyan teleportálj a Google-lal?

Mielőtt elmagyaráznám a címet, engedj meg egy sztorit. Tehát azt talán említettem, hogy egy alapítványnál dolgozom és úgy alakult, hogy idén szeptebertől több program, több támogatónak köszönhetően, is fut minálunk. Ami praktikusan azt jelenti, hogy a mi kis maroknyi teamünk párhuzamosan több projektet is megvalósít.

Ahhoz, hogy mindezt meg tudjuk tenni, fontos, hogy jól osszuk be az időnket és minden hónap minden hetét - értsd szó szerint - alaposan megtervezzünk.

Ezek általában úgy történtek, hogy egynapi hideg élelemmel beköltöztünk az iroda tárgyalójába (az ötödik megbeszéléssel töltött óra után már csak trágyalló néven fut), megbeszélés, megbeszélés, megbeszél, a falon már zsufolásig rajzolt csomagolópapír, amit valaki leír és begépel. Esetleg elküld a másiknak.

Idén azonban javasoltam, csináljuk másképp. Mindannyian leültünk a számítógép elé, megnyitottunk egy Google dokumentumot és szépen csendben megbeszéltünk, csak éppen a cibertérben. Azóta az elkészült programterv, munkatervek, heti beszámolók és az egyes események programrácsai is ily módon készülnek. Még akkor is, ha nem vagyunk egy helyen, mert éppen mindenki otthonról dolgozik.
Belépés a Gmail fiókból

Na éppen ezért tudom csak ajánlani nektek a Google (eddig Dokumentumok, ma már) Drive néven futó alkalmazását.


A Drive felülete
A használathoz rendelkeznünk kell egy Gmail fiókkal, ahhoz viszont automatikusan jár. Ha regisztráltunk - amit a magam részéről egyébként is ajánlok - akkor a legfelső menüsorban találjuk a Drive menüt, erre kattintva jelenik meg az új, saját tulajdonú Google Drive felületünk.

Olyan ez, mintha egy Windows Sajátgép felületet összeházasítanánk az Office-szal. Egyrészt itt kezelhetőek a feltöltött vagy létrehozott fájlok, amiket mappákba is rendezhetünk. Bekarikázva látjátok a Létrehoz ikont, értelem szerűen itt tudtok új fájlokat létrehozni. Ez lehet dokumentum, táblázat, ppt, rajz, űrlap (ami leginkább kérdőív). Feltölteni is ugyan ezeket lehet. Amit én még jónak tartok, hogy letölteni is éppúgy lehet őket, a megfelelő Office alkalmazás formájában.
Új doksi létrehozása

Aztán a fájlokat meg is tudod osztani - na itt a teleport - így egyszerre tudtok egy közös beadandón, prezentáción vagy táblázaton dolgozni, kényelmesen, otthonról. A szerkesztő felület mellett van csetfelület is, így közvetlenül tudsz beszélni azokkal, akikkel megosztottad a doksit és éppen veled egy időben előtte ülnek.

Az egyes dokumentumok szerkesztése alig tér el a klasszikus Office-tól, nyilván ez egy kicsit "butább", nem tud mndent, de a legfontosabb dolgokat mind.

Ennél többet én nem is mondanék, fedezzétek fel magatok is!




A szerkesztő felület
Dokumentum feltöltése


2012. október 17., szerda

Ingyenes trigonometria tanár tanítványt keres!

Persze, hogy egy újabb mobilalkalmazásról van szó. A trigonometria számomra már egy kicsit amolyan Harry Potter tudomány volt a suliban: értettem, hogy valami nagyszám megy az orrom előtt, de mindvégig megmaradt a bűvészkedés sávjában, miközben azt is tudtam, mugli maradok örökre olyanokkal szemben, akiknek ez születésüktől fogva mintha a fejükben lett volna. Persze mennyiven másképp nézett volna ki a dolog, ha már akkor lett volna SpeckoPed! :)

Szóval a Google Play árúházban találtam ezt a pofás apps-ot, amely a cosinus, tangens és cotanges világába kalauzol el bárkit, ingyen. Semmi extrát ne várj el tőle, minimál dizájn, de minden fontos képlet és összefüggés megtalálható benne, persze angolul, csak hogy gyakorolj is! :)






2012. október 16., kedd

Hogyan védjük meg magunkat a netes baromságoktól?

Bizony, a kérdés messzemenőkig jogos. Amióta ugyanis boldog és boldogtalan írhat, publikálhat a neten (például blog formájában ugyebár), azóta jogosan merül fel a kérdés, hogyan szűrhetjük ki a Google keresőn keresztül kapott találatok közül az emberiség eddig még nem, de nagy valószínűség szerint az utókor által sem sokra értékelt gondolkodóit? Egyszerűbben: hogyan védjük magunkat a baromságtól?
forrás: www.zengardner.com

Az internetes források hitelességénk vizsgálata komoly mentális teljesítményt igényel, leginkább józan paraszti eszet. (Jut eszembe a volt tanító nénim egy kedvenc szavajárása volt a "Gyerekek, csak a józan paraszti eszeteket, azt ne hagyjátok el!")
 Mégis szinte bármilyen típusú internetes forrás esetében lehet bizonyos jeleket, jegyeket keresni, amelyek arról árulkodnak, mennyire vehető a szerző komolyan.

1. Szerző
Mindenek keressük meg a szerzőt és nezzünk utána a neten, mit lehet erről az emberről tudni. Ha az írás névtelen, a szerzőt nem tüntetik fel, komoly aggályaink lehetnek a mű hitelességét illetően. 

 2. Irodalomjegyzék
Ha van, ezt érdemes megnézni. Általánosságban elmondható, minél több és többféle irodalomból dolgozott valaki egy szöveg, könyv, cikk megírásakor, valószínüleg annál átfogóbb és összetettebb képe van a témáról, tehát amit írt, nagyobb valószínűséggel igaz, mint hamis. Persze azért a mennyiség mellett vannak minőségi kritériumok is. Ebből a szempontból a legjobb példák azok az áltudományos, összesküvés elméleteket népszerűsító "botránykönyvek", amelyek Jézus magyar származásáról és hasonlóan tudományos témákról akarnak meggyőzni. Ha megnézed, itt is van szakirodalom, de szinte mindegyik egyformán egy körből kerül ki. Tehát amit keress: külföldi szakirodalom, esetleg olyanok, amelyek ugyanazt a témát eltérő oldalról közelítik meg (ez gyakran kiderül a címekből is).

3. Lektorálás
Ha van irodalom jegyzék, akkor szokott lenni lektor is. Ő az, aki tartalmilag ellenőrzite a kész munkát (a nyelvi lektor a helyesírást ellenőrizte). Érdemes olykor a lektor személyére is rákeresni, kicsoda ő, miről híres,  mi a szakterülete. Itt már könnyen lebuknak azok, akiknek vaj van a fülük mögött.

4. Honlap ellenőrzése
Érdemes megnézni, melyik honlapon található az adott cikk. Milyen további cikkek, könyvek találhatóak fenn? Kik csinálják azt a honlapot? Érdemes megnézni a "Rólunk", "Magunkról" linkeket. Hasonlóan érdekes a "Céljaink", "Küldetésünk", "Víziónk" menü. Érdemes csekkolni az Impresszumot (általában a honlap legalján helyezik el, kisbetűvel, gyakran nem véletlenül). Ha ezek az adatok nem elérhetőek, nem derül ki, pontosan ki, kik állnak (személy, szervezet) egy honlap, blog, netes újság mögött, akkor az máris büdös!

5. Független források keresése
Ez sokkal inkább egyes információk hitelességének vizsgálatára alkalmas. Mondjuk szeretnéd eldönteni, hogy tényleg igaz-e, hogy a tanulási technikák fejlesztése növeli az iskolai teljesítményt, akkor keresel legalább három független forrást, tehát három olyan cikket, könyvet, szerzőt, akik egymástól függetlenül is ezt állítják. A független forrás kritériumai (1) az információikat nem egymástól vették, hanem saját maguk gyűjtötték (2)   nem feltételezhető, hogy mindketten szándékosan meg akarnak téveszteni a függetlenség látszatával.

Ezeknek a technikákkal egészen jól kiszűrhetjük a világrengető baromságokat. Böngészésre fel!
 


2012. október 12., péntek

Egy merengős bejegyzés

Nem szoktam itt a SpeckoPeden elmélkedni. Mert ez nem erre van. De ma nagyon elgondolkodtatott valami, amivel kapcsolatosan sok évvel ezelőtt rengeteg problémám volt.

Amikor diák voltam, sosem értettem, miért kell a matematikai szöveges feladatok végén szöveges választ adni. Mindig úgy gondoltam, hogy a szöveg csak körítés, a lényeg, hogy eljussak egy felírt egyenletig, megoldjam és akkor csókolom. Mert mit kell a 27-et annyit ragozni, ha egyszer 27. Minek mondatba foglalni, meg válaszolni, pláne minek az M.: stb., stb.

Persze mindig odaírtam, mert kellett. Mert arra is járt pont, de szívem szerint elhagytam volna. És tanárként is mindig nagyon elnéző tudok lenni azokkal a diákokkal szemben, akiknek ez nyűg. Sosem éreztem volna magam igazán hitelesnek, ha szigorú szemmel megkövetelem mindazt, amit én magam is feleslegesnek tartok, tartottam.

Mert hogy ma volt egy érdekes élményem, ami kifejezetten más megvilágításba helyezte a szöveges választ. A szakdolgozati kutatásom keretében mostanában többet vagyok együtt diszkalkuliás tanulókkal. Velük veszek fel ugyanis egy tesztet. Semmi extra, a részletekkel nem is untatok itt senkit sem (legyen annyi elég, hogy a szakdolgozatom címe a Diszkalkuliás tanulók matematikai metakognitív készségeinek vizsgálata, amire a volt általános iskolám egyik matektanára csak annyit bírt mondani, hogy "nem baj Lacikám, fő, hogy legalább te érted!"). A teszt részeként a tanulóknak meg kell oldaniuk többféle szöveges feladatot.

Ma az egyik lány, akit vizsgáltam, az egyik feladatban elszámolta magát. A történet szerint főhősünk éppen Budapestről tart Nyíregyházára, ami 240 kilométer, ebből levezetett már 78-at. Hány km van még hátra?
A lány érdekes módon az egyeseket és a tizeseket kivonta, míg a százasokat összeadta, így kijött végeredényként a 382 km. A hiba nem tűnt fel neki, teljes elégedettséggel ment a következő feladatra.

Aztán, amikor végzett az utolsó feladattal is, akkor észrevette, hogy ehhez a feladathoz nem írt szöveges választ. És akkor megtörtént a csoda. Amint elkezdte leírni, hogy ...tehát 3...gondolkodik, újraszámol...helyes megoldásra jut.

Na ezért. Ezért kell mindig szöveges választ is adni. Ezért nyűstölik a matektanárok az embert egy állandó séma alkalmazásával. Ezért kell annyit körmölni és ezért nem elég az egyenlet megoldása. Szóval a mai naptól hitelesen tudom megkövetelni a szöveges választ, mert végre látom értelmét. Kár, hogy 20 évet kellett erre várnom...

2012. október 11., csütörtök

Google Scholar, avagy azért egy piaci keresőben is vannak tudományos igények!

Kevesen vannak a beavatottak, akik ismerik a Google Scholar keresőjét. Pedig ha valóban tudományos igényességű cikkekre, honlapokra vagy publikációkra van szükségünk, ennél jobb helyet nem is találhatnánk.

Nyitó oldal
A kereső a scholar.google.com címen érhető el (de megkereshető hagyományos google keresővel is, ennek módjáról itt olvashattok), és ha mindent jól csináltál, akkor egy megszólalásig ugyan olyan kereső felületet kapsz, mint a google.

Itt is működnek azok a kereső parancsok, amelyeket az előző bejegyzésben ismertettünk. Tegyük fel tehát, hogy a tanulási stílusokról szeretnénk valamilyen anyagot gyűjteni, így beírjuk a keresőbe "learning style".

 Ha beírtuk, akkor tárul elénk a Scholar csodás világa. Láthatjuk, hogy a hagyományos, sima, normál (megfelelő aláhúzandó) google kereséshez képest azért itt egy kicsit másként dobja ki a találatokat. A legfontosabb részeket kiemeltem nektek.

Találatok a learning style-ra

Kezdjük a legelején. Láthatjátok, hogy a kereső felkínálja a lehetőséget a magyar nyelvű találatok megjelenítésére is, ezt azonban nem ajánlom, relatíve kevés magyar nyelvű anyag található fenn, de próba cseresznye...

Amit minden találat esetében érdemes azonnal megnézni, az idézetek száma. Ez azt mutatja, hogy hányan hivatkozták már le az adott könyvet, cikket. Általánosságban elmondható, hogy minél többen, annál hitelesebb a cikk. Persze azért ne feledd el, sok-sok évvel ezelőtt azt is mindenki tudta, hogy a Föld lapos!

A kapcsolódó cikkek link alatt további cikkeket találsz, amely valamilyen módon kapcsolódik a megjelenítetthez. Jó, ezzel most nem mondtunk semmi újat, de ez a funkció nagyon hasznos, ha irodalmat kell keresned egy témában.

Aztán a találatok elején jelzi, ha nem cikkel, hanem egy könyvvel van dolgunk. Ez azért fontos, mert teljes könyveket elég ritkán lehet találni a neten (legalábbis a világos oldalon), így azokat inkább a könyvtárban kell keresned. Amennyiben a találat nem könyv, hanem egy fájl, akkor a típusát a találat mellett találod, mint a képen a pdf-et.

A találatokat rendeztetheted időrendben, amennyiben mondjuk a legfrissebb információkra vágysz, sőt, bizonyos éveket ki is zárhatsz, ezeket a funkciókat legfölül találod meg.
A másik fontos rendezési elv a relevancia, azaz a szerint mutatja meg neked, hogy az adott találat mennyire releváns, hiteles, mennyire lehet benne megbízni.

Jó keresgélést!

PS.: beírtam magyarul is, elég szép számmal dobott ki találatot, tehát érdemes magyarul is keresni!

 



2012. október 8., hétfő

Szótárfüzet telefonra

Már elég régen örvendeztettelek meg Benneteket egy kis mobil alkalmazással. A mostani választásom egy androidos szótárfüzetprogram. Semmi extra, de igényes és mindent tud, amit egy szótárfüzettől elvárna az ember: lehet benne kategóriák mentén szavakat felvinni, gyakorolni és tanulni. Kinézetre is kifejezetten igényes. Bármennyire is kerestem, Apple változatot nem találtam, de kommentben várom! :)




2012. október 4., csütörtök

A hónap témája a google!

forrás: http://maggys-tagebuch.blogspot.hu/2012/07/google.html
"Google az én barátom és gyakran elbeszélgetünk, azokról a dolgokról, amiről halvány lila....sincs" - éneklem gyakran az én legjobb barátomnak a Micimackó dallamára. Mert hogy a google valóban sokszor a legjobb barátunk, ha tanulásról van szó, már csak azért is, mert az internet a demokratizálódott és decentralizált tudás fellegvára, gyakorlatilag minden és mindenki ott van, csak tudni kell a tömegből kivarázsolni. Na, és éppen ebben áll a google lényege és nehézsége.

Mert higgyétek el nekem, nem mindegy, mire hogyan és mivel keresel rá, a keresés technikája meghatározza a végeredményt. Pedig az internetet egyre többször kell egy tanulónak használnia forrásként, a hallgatókról pedig már nem is beszélek.

Szóval az október a google-é! Éjjjenéjjenéjjjen! Egy kicsit infós lett, lesz ez az ősz itt a SpekoPeden, de nem bánom. Azért sem, mert egyre inkább kikerülhetetlenebb a "gépezés" a tanulásban, mert azt gondolom, hogy ahelyett, hogy folyamatosan azon kesergünk, hogy a fiatalok mennyi értelmetlen időt töltenek el a gép előtt, sokkal inkább azzal kellene foglalkoznunk, hogy megtanítsuk őket az internet és a számítógép értelmes használatára (is).

A heti témánk nem más, mint a keresés!

Először a sikeres kereséshez kellenek azok a fránya kulcsszavak. Erről nem is mondok semmit, szeptemberben rágtam eleget  szemeteket ezzel a témával, tessék átismételni!

Amiről inkább írnék, hogy a google keresőben alkalmazható néhány egyszerű parancs, amivel konkretizálhatjuk a keresésünket, a valamivel pontosabb és a számunkra megfelelőbb találatért.

AND - tanulás AND speckoped
Ez a parancs arra szolgál, hogy csak azokat a találatokat jelenítse meg, amelyek a paranccsal összekötött összes szót tartalmazzák. Ugyanis alapvetően a google minden oldalt kidob, ami legalább az egyiket tartamazza.

OR - tanulás OR speckoped
Ez esetben azokat a honlapokat adja ki, amelyek vagy a tanulás, vagy a speckoped kifejezéseket tartalmazzák.

"dskfsdékfasdél" - "tanulási stílus"
Ha több szóból álló kifejezésre szeretnél keresni, mint amilyen a tanulási stílus, akkor tedd idézőjelbe. Ezt a google kereső úgy értelmezi, mintha az idézőjelben lévő kifejezés egy szó volna.

(x) - ("tanulási stílus" AND "tanulási stratégia")
Ez már egy keresési művelet, mit művelet, művészet. A zárójel megintcsak összetartozást fejez ki, tehát a példánknál maradva, olyan honlapokra kereshetünk rá, amelyek egyszerre tartalmazzák a tanulási stílus és tanulási stratégia szavakat. Ezt akkor érdemes alkalmazni, ha összetettebb keresési parancsot akarsz megadni. Ez különösen azokban az esetekben jön jól, mint amilyen a következő példa is.

-valami - ("tanulási stílus" AND "tanulási stratégia") - speckoped
Ez esetben minden olyan oldalt kidob, amely egyszerre tartalmazza a két keresett kifejezést, de nem tartalmazza a speckopedet.

A keresési tartományt szűkíteni is lehet, ha nem feltétlenül a teljes internet felhozatalból akarunk meríteni.
 intitle: ezzel a paranccsal a weboldalak címében kereshetsz, pl.: intitle:tanulas. Ekkor megkapod az összes olyan webhelyet, amelynek a címáben szerepel a tanulás szó.
 inurl: ugyan az, mint az előző, csak az URL címben keresgél. pl.: inurl:tanulas
 intext: az előzőekből következik, hogy ez az oldalak szövegeiben keresgél.
 inlink: egy honlapra (kulcsszóra) mutató linkeket jeleníti meg.
cache: megkeresi egy oldal másolatát, ha a Google valaha indexelte, mág akkor is, ha amúhy már nem hozzáférhető.
filetype: ebben az esetben fájltípusra kereshetünk rá. Mondjuk ha keresel egy a tanulási stílusról (miért ne) szóló ppt-t, akkor ezt írd be: "tanulás stílus" filetype:ppt.


További parancsokat találhatsz angolul a Wikipédia Google Hacking címszavánál.